„Ép testben, ép lélek”
A Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola XIX. Zarándoklata
Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros születésének
128. évében, halálának 45. évfordulóján
 


A zarándoklat 140 család részvételével és 12.218 km megtétele után sikeresen lezárult.

Az összefoglaló videó az alábbi linken nézhető meg:


Kedves Diákok, Szülők, Tanáraink!

A Pannonia Sacra XIX. Mindszenty-zarándoklata sok szempontból rendhagyó módon valósult meg, mivel 2020-ban a járvány miatt a megszokott módon nem zarándokolhattunk.

A karantén viszonylagos bezártságában átérezhettük a bíboros szenvedését, és virtuálisan közös utunk imáit, testi, lelki megpróbáltatásait felajánlhattuk boldoggá avatásáért. Ugyanakkor kérhettük Mindszenty bíboros égi közbenjárását járvány sújtotta hazánkért, iskolánk családjainak, dolgozóinak egészségéért.

Gyűjtsük együtt a kilométereket!

Az érvényben lévő kijárási szabályokat betartva 2020. május 10-ig minden család önállóan, az általa kiválasztott sportágban gyűjthette a kilométereket. Lehetett kerékpározni, túrázni, kocogni, görkorcsolyázni, evezni, szobakerékpározni, rollerezni, stb. Egy család több időpontban és sportágban is tehetett felajánlást. A mozgás imádsággal is kiváltható volt: 1 rózsafüzér elmondása 2 km megtételének felelt meg.
A közösség tagjai által megtett, a web-es felületre beírt és fényképpel igazolt távok szerint haladt előre a PS kerékpáros Budapestről először Rómába, majd Betlehembe.

Keresd a forrást, kulacs az ajándék!
Fábry Kornél atya május 5-én elhangzott bíztató szavai:



Az április végén közzétett felhívás: