Délvidéken jártunk

2007. június 20-24.

5 napos délvidéki utazásunk alatt az alábbi helyeken jártunk:
1. nap - reggel: indulás Budapestről
- Szabadka - városháza, múzeum (tervezte Komor Marcell, Jakab Dezső)
- Szalánkémén - a Tisza torkolata a Dunába
- Zimony - Hunyadi torony
- Belgrád - Kalemegdán, a Nándorfehérvári vár, emlékkő
- Sándoregyháza - a legdélebbi magyarok lakta falu (bukovinai székely származásúak)
- szállás családoknál Sándoregyházán

2. nap - Hertelendyfalva (bukovinai székely) református templom,
Tamási Áron székely-magyar művelődési egyesület, épülő református óvoda
- Pancsova - 250 éves Borromeo Szent Károly templom
- Székelykeve - szentmise a legdélebbi Szent István templomban, székelykapu, iskola
- szállás családoknál Sándoregyházán

3. nap - Kevevára fürdés egy bányatóban
- Szendrő vára
- Udvarszállás (200 fős, két kat. templomos kis magyar falu a román határ mellett)
Egy tantermes iskola, 8 tanulóval.
- Versec - Herczeg Ferenc író szülővárosa. Zsigmond király korabeli torony és Szent Kereszt kápolna a hegyen, mise a Szent Gellért templomban. Vacsora és zenés, táncos együttlét, barátkozás a verseci magyarokkal a Petőfi S. Műv. Házban. - éjjeli utazás a Nagybecskerek melletti Muzslyára, szállás az Emmausz kollégiumban.

4. nap - Újvidék - fürdés a Strandon a Dunában, a lebombázott, de újjáépített hídnál.
- Pétervárad (Petúr Bán vára), Tekija - Havas Boldogasszony templom.
- Nagybecskerek - színház (az ország egyik legrégebbi színházépülete)
- Muzslya - vacsora, ismerkedés a nagybecskereki és muzslyai magyarokkal.

5. nap - Nagybecskerek- szentmise a Nepomuki Szt. János székesegyházban
A volt Piarista Gimnázium Szt. István temploma - a cserkészet bölcsője
A volt Torontál vármegye székháza (tervezte Lechner Ödön), ref. templom
- Elemér (Kiss Ernő aradi hős sírja a templom kriptájában)
- Aracsi pusztatemplom - ezeréves, Szt. István korabeli templomrom a puszta közepén.
- szerencsés hazaérkezés Budapestre.

Köszönjük az alábbi személyek szervező és kísérő segítségét:

Basa Gergely és Viki - Sándoregyháza; Halász Béla tiszteletes - Hertelendyfalva; Erős Misu atya - Pancsova; Bancsov Marika és Fiser János atya - Székelykeve; Virág Gizella tanító - Udvarszállás; Lantos Ilonka és Lajos, Gyuris László atya - Versec; Kalapis Sztoján atya - Muzslya; Németh Ferenc és Heinermann Péter - Újvidék; Izelle Károly, Tietze Jenő atya, Marcsók Vilma tanárnő, Kiss Nándor tiszteletes, Balázs József és Ilonka - Nagybecskerek; és aki mindvégig türelemmel viselte társaságunkat: Csík György buszvezető - Budapest!

Utunk során anyagilag támogattuk a hertelendyfalvi épülő ref. óvodát, a muzslyai Emmausz fiúkollégiumot (www.szorvanyka.ini.hu), és több helyen könyvcsomagokat adományoztunk.

Schön György

A vakáció első napjaiban olyan kiránduláson vettem részt, amelyről előtte nem is sejtettem, hogy ennyi élménnyel fog gazdagítani. A Te Deum utáni nap kora reggelén magányos busz várakozott a városmajori templom előtt. Várta az izgatott utasokat, iskolánk diákait és a szülőket, akik hamarosan, a hajnali időpont ellenére ha nem is frissen, de vidáman felkászálódtak. Ők voltak ama csapat bátor és szerencsés tagjai, akik Schön Gyuri szervezésében bejárták a Délvidék gyönyörű tájait, és olyan emlékeket zártak magukba, melyek örökre élni fognak. A családommal én is a buszon ültem, ahol nagyon jó hűvös volt. Az öt napos útról csak pár dolgot írok le, mert az egész kirándulásról annyit tudnék írni, hogy betelne az újság! Íme számomra a legérdekesebbek: Elbuszoztunk abba a gyümölcsösbe, egy domboldalon, ahonnan látni lehetett a Dunába torkolló Tiszát, és barackot is szedtünk. (Szalánkémén, Újvidék alatt) Zimonyban az 1896-ban Hunyadi János tiszteletére épített toronynál egy ottani szerb bácsi kijelentette, hogy a magyarok műve a torony, a szerbeké pedig a rajta elterülő falfirkák. Felmásztunk a híres nándorfehévári várba, a Kalemegdánra, ahol nagyon megható érzés töltött el minket a törökök elleni 1456. évi győzelem emlékére emelt tábla előtt. Elbarangoltunk Versec városába, ahol lakomának minősülő vacsorával fogadtak minket a helybeli magyarok a Petőfi kultúrkörben. Itt a legszebb az volt, ahogy összeforrt a helyi társaság a miénkkel, az éneklésen és a táncon keresztül. Látszott a vendéglátóinkon a haza szeretete, a büszkeség, hogy magyarnak mondhatják magukat, de a mély szomorúság is, hogy nem abban az országban élnek, mely az anyaföldjük. De így volt mindenhol és mindenkivel: a Kárpát medence legdélebbi magyarok lakta falujában, Sándoregyházán, ahol két éjszakát családoknál aludtunk; a 120 éves Székelykevén; a szalézi fiúkollégiumban Muzslyán, vagy abban a 200 fős kis magyar faluban, Udvarszálláson, ahol összesen 8 gyerek jár a helyi egy tantermes iskolába. A papokról, akik a lelket tartották híveikben, és a barátságos emberekről is, akikkel az út során megismerkedtünk, mind ez sugárzott. A legszebb emlékem az aracsi Pusztatemplom romjaihoz fűződik, az utolsó nap utolsó élményéhez. Ezen a délutánon eltértünk a tervtől, mert beragadt a hűséges buszunk, de szerintem pont ez volt benne az egyedi. Néztük a naplementét, elméláztunk a Pusztatemplom csodás történetein és beszélgettünk, énekeltünk. Izgultunk is, de végül megsegített az egykori templom legendás tündére a közeli falubelieken keresztül. A holdfelkelte után kikerültünk a pusztából, bár én az éjszakát is szívesen eltöltöttem volna itt! Nagyon örülök, hogy ezt a néhány napot a Délvidéken töltöttem, és remélem, hogy legalább még egyszer eljutok oda, és végigjárom ezt az utat!

Kiss Lúcia, a Pannonia Sacra volt tanulója


A Délvidék a történelmi Magyarország egyik leggazdagabb vidéke, s nemcsak azért mert a Kárpát-medence legjobb gabonáját adja, hanem azért is, mert itt született Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Herczeg Ferenc, Lázár Vilmos, Schweidel József vagy Damjanich János, és ennek a földnek lett hősi halottja Hunyadi és Kapisztrán János, az aradi hősök közül pedig Kiss Ernő. Bácska, Bánát, Szerémség és az Al-Duna vidéke - ma Szerbia része. Az itt élő magyarokat, és felhalmozott sok évszázados kulturális örökségünket indultunk meglátogatni június 20-án Schön Gyuri vezetésével. Az út gyönyörű és felejthetetlen volt, s ezért köszönettel tartozunk Homm Károly szülőtársunknak is, aki az autóbuszt (és a világ legnyugodtabb buszvezetőjét) biztosította. Kit ne töltene el büszkeséggel, amikor a szabadkai városháza tornyából végigtekint az utcák, parkok és terek fonalán, egészen a gimnáziumig, ahol Kosztolányi édesapja volt az igazgató, vagy ki ne állna büszkén szélbe fordított arccal Nándorfehérvár falain, ahol Hunyadi János és Dugovics Titusz nyomaiba léphet. S bizony, meghatódottan néztük Szalánkeménnél, ahogyan a szőke Tisza a Dunába ömlik, vagy amikor Szendrőnél az ezeréves határ felett átkelve megláthattuk Jókai Senki-szigetét. Délvidéken otthon lehettünk, ezt már az első napon megtapasztaltuk. A legtöbb időt az al-dunai szórványmagyarságban töltöttük, Belgrádon túl, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén, az 1880-as években ide telepített egykori bukovinai székelyek lakóhelyén. Egészen tiszta, befogadó és mindent (december 5-ét is) felülíró szeretettel fogadtak bennünket az ottaniak. Utóbbi faluban egészen elámultunk a (nemcsak tagozatában, hanem teljesen) magyar iskolában: tiszta, igényes, rendezett környezettel, könyvtárral és sportcsarnokkal találkoztunk. Pedig nem gazdag a falu, csupán fontos számukra a magyarságuk, s mindennél előbbre való ezért az iskola megőrzése és fejlesztése. Jártunk Versecen is, Herczeg Ferenc szülővárosában, s lenyűgözött bennünket a város hatalmas temploma, melyet talán csak a Rózsák terén álló Szent Erzsébet templomhoz tudnék hasonlítani, de igazán megragadó az a kápolna volt, amelyet a város feletti hegyen építettek őseink. Utunk kulturális misszió is volt: az iskolánkban gyűjtött könyvekből, folyóiratokból több helyen ajándékoztunk egy-egy adagot. Délvidéken, különösen a szórványban alig találunk magyarországi kulturális kiadványokat is árusító, forgalmazó könyvesboltot, szervezetet, ezért ezek eljuttatásában az odalátogatónak segíteni kell! Szükség van - akár használt - magyar nyelvű olvasókönyvre, szépirodalmi kötetre és folyóiratra, hogy ott tovább fennmaradjon a magyar szó. A kevés reménykeltő dolgok egyike erőt adhat: A magyar cserkészet szülővárosa, Nagybecskerek közelében fekszik Muzslya, ahol a szaléziak magyar kollégiumot hoztak létre, hogy a szórványban élő diákok elérhessék a magyar tagozatú középiskolákat. Az intézmény építője és vezetője Sztoján atya, aki származását tekintve bolgár, de szíve szerint talán már magyar. Mi is aludtunk itt két éjszakát, s minden arra járónak csak ajánlani tudom: szállása és ellátása fejében fizettet összeget a kollégium fenntartására és ezáltal a magyar oktatás támogatására fordítják. Rengeteg dologról lehetne még írni, de jobb mindezeket látni és megtapasztalni. Délvidék hatalmas érték: gazdagon meríthetünk belőle gyermekeinknek és magunknak is. Ide nem utazni, hanem hazajönni kell! Látogatásunkkal is segítünk ottani testvéreink megmaradásában.

Tóth Gábor, szülő